Újévi lencsefőzelék diétásan
2016. január 04. írta: fittdieta

Újévi lencsefőzelék diétásan

2016 első napja sem telhet el anélkül, hogy ne együnk lencsét :)

Hozzávalók:

- 200 g lencse

- 2 babérlevél

- só bors

- 3 evőkanál kókuszolaj

- 1 teáskanál pirospaprika

- fokhagyma, vagy fokhagyma krém

- 4 evőkanál Dia wellness liszt ( lehet bármilyen szénhidrát csökkentett liszt, vagy teljes kiőrlésű, vagy zabliszt)

Elkészítés:

Beáztattam a lencsét 8-10 órára, és 2-3 alkalommal lecseréltem rajta a vizet. Ezután sós vízben feltettem főni, tettem hozzá babérlevelet. Forrás után pár perc alatt kész is lett. Folyamatosan kóstoltam, és vigyázni kell, gyorsan szétfő. A főzési idő függ attól is, hogy meddig áztattuk előtte. Ezután rántást készítek. Kókuszolajon megpirítom a lisztet, majd a lencse főzővízéből 2 merőkanállal tettem még hozzá. Ízesítettem kevés sóval, színesborssal, fokhagymával, pirospaprikával, majd a lencsét is hozzáadtam. Pár percig alacsony lángon még főztem. Kókuszolajon pirított virslivel tálaltam.

Tipp: Nekem elsőre kicsit hígabbra sikeredett, így az állagán egy evőkanál nyílgyökérliszttel javítottam.

img_1022.JPG

img_1023.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittdieta.blog.hu/api/trackback/id/tr448237444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása